Energiatippek számítógép vásárlóknak

Ha számítógép vásárlás előtt áll, érdemes annak energiafelhasználását is figyelembe venni a választáskor! Több év használat során akár több tíz ezer forintos költség spórolást is jelenthet a megfelelő választás, ráadásul még a környezetünket is megóvjuk!


Íme néhány tipp:


1., Laptop vs. asztali számtógép

Egy asztali számítógép lényegesen nagyobb fogyasztást igényel, mint hordozható társaik! Egy síkképernyős PC akár 100 watt energiát is fogyaszthat, míg a laptopok megelégszenek 30 wattal, vagy még kevesebbel! A különbség szembe ötlő, legalább 70%! Ebből a szempontból tehát érdemesebb lehet laptopot választani, hiszen a magasabb vételár hamar megtérülhet, ha sokat használjuk számítógépünket!


2., Ne legyen túl erős a gépünk!

A nagyobb teljesítmény természetesen nagyobb fogyasztással jár! A számítógép által felhasznált energiának 75%-át az alaplap, processzor és videokártya emészti fel! Először tehát javasolt átgondolni, mire is fogjuk használni a számítógépet! Például egy irodai alkalmazásokat futtató számítógépbe teljesen felesleges nagy teljesítményű videokártya megvásárlása, bőven elegendő az alaplapra integrált változat is (ez persze nem igaz, ha grafikai tervezőről van szó)!


3., Milyen monitor?

A régi CRT (katódsugárcsöves) monitorokat javasolt lecserélni modern LCD monitorokra. Ezek akár 75%-kal is csökkenthetik a monitor fogyasztását! A legújabb trendek szerint pedig a LED háttérvilágítású, vagy teljesen LED képmegjelenítésű monitorok számítanak élen járónak! Ezt bizonyítja az is, hogy a laptopok gyártói is egyre szélesebb körben alkalmazzák ezt a technológiát!


4., Operációs rendszer

Sokan nem is gondolnák, de számítógépünk erőforrásainak optimális használatát az operációs rendszer alakítja ki. Ebből kifolyólag nyilvánvaló, hogy ahány operációs rendszer, annyi féle hardver-optimalizálás. A Microsoft Windows 7 például lényegesen kedvezőbben használja az erőforrásokat, mint az elődje, a Vista. Egy laptop akkumulátorról történő üzemidejét akár 15-20 perccel is megnövelheti! És figyelembe kell venni még a Macintosh rendszereket, Linuxokat is. Ugyan ezek kevésbé ismert operációs rendszerek (Magyarországon), ám akár fele energiával is beérik ismert társaiknál!

Árnyas József
"Rendszeresen itt vásárolok és nagyon jó véleménnyel vagyok erről a cégről."
2019. június 12. szerda
Hajnal Lajos
" A MasterMind szakemberei minőségi munkát végeznek, segítőkészek, szakmai tanácsokkal segítik a hozzájuk fordulókat, hír üzeneteikkel rendszeresen tájékoztatnak a szakma újdonságairól. "
2020. június 23. kedd
Jimon János
"Le a kalappal előttük!!!"
2019. június 12. szerda

A MasterMindról

Kik vagyunk?

Számítástechnikai eszközök értékesítésével és szervizelésével foglalkozunk. Csapatunk célja, hogy a napi számítástechnikai problémáidat megoldjuk. Szeretnénk, ha a számítógépedet szeretnéd, és az informatikai kütyük használata számodra élmény, nem pedig stressz lenne.
Legfőbb célunk, hogy teljes elégedettséggel távozz üzletünkből, vidd jóhírünket, és boldogan térj vissza hozzánk, ha újabb számítástechnikai problémával találod magad szemben.

Miért a MasterMind-ot válaszd?

Nap mint nap azon dolgozunk, hogy le tudjuk győzni a legnagyobb vetélytársunkat. Saját magunkat.

Hiszen az csak egy dolog, hogy az ügyfeleink több, mint 98%-a elégedett velünk. A kiemelkedő ügyfélelégedettségen túl miért válassz minket?

Teljes körű garancia, kifogások nélkül

Üzletünkben minden termékre, szervizünkben pedig az elkészített javításokra garanciát vállalunk. Ha problémád van, segíteni fogunk!

Hosszú nyitva tartás

Nyitva tartási időnkben biztosan Te is megtalálod a Neked megfelelő időpontot.
Hétfő-Péntek: 800 - 1800, Szombat: 800 - 1300

Ingyenes parkolási lehetőség

A MasterMind két saját parkolóval rendelkezik (összesen 6 parkolóhely), ahol ingyenesen parkolhatsz. Így kényelmes, és olcsó.

Szakértelem és tanácsadás

Szakértő kollégáinktól garantáltan kapsz segítséget a vásárlás/szervizelés során. Közérthetően, szakzsargonoktól mentesen magyarázzuk el Neked a problémáddal kapcsolatos információkat.

Szakmai tapasztalat

Az elmúlt közel 10 év során több, mint 9.000 ügyfelet szolgáltunk ki, több, mint 6.000 számítógépet és több, mint 2.000 iPhone-t javítottunk meg.
A nagy tapasztalatunknak köszönhetően bátran megbízhatsz bennünk.

Miért hasznos számodra a MasterMind hírlevele?

Megtudhatod, miért lassú a számítógéped.

Eláruljuk, hogyan védekezz a vírusok ellen.

Megtanítunk biztonságosan tárolni a fontos adataidat.

Tippeket kapsz, hogyan használhatod ügyesebben a számítógépedet.

Olyan tanácsokkal segítünk, amik vásárláskor nagyon hasznosak.

Eláruljuk, hogyan lehet sokkal gyorsabb a számítógéped.

Tanácsokkal segítünk a modern okoskütyükkel kapcsolatosan.

És sok hasonlóan érdekes témában segítünk.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

MasterMind Számítástechnika
© 2008-2024 Minden jog fenntartva! MasterMind Interactive KFT.

Cookie-kat használunk a weboldalunkon. Így személyreszabottabb ajánlatokat készítünk Neked.